Vitorlázás

Júniusban jön a Magyar Mozgókép Fesztivál

Június 9. és 12. között négy nap alatt mintegy száz film, köztük húsz premier várja a Magyar Mozgókép Fesztiválra érkezőket Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban – közölte a rendezvény fesztiváligazgatója pénteken a bakonyi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón. Lukácsy György elmondta: a programok Fazakas Péter A játszma című egészestés nagyjátékfilmjének bemutatójával kezdődnek és egy egészestés dokumentumfilmet, Papp Gábor Zsigmond Bereményi […]

Tovább jár a balatoni komp, több helyről indulnak menetrendi hajók

Esténként tovább jár a balatoni komp, a hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrendszerinti hajók Fonyód és Badacsony között, és több kikötőből indulnak már járatok – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján. Április 29-től esténként tovább jár a balatoni komp: Szántód felől 6.40-21.20 óra között, Tihany felől 7.00-21.40 között indulnak 40 percenként a járatok. A menetidő 8 perc, nagy […]

Olimpiai Hét Hyeres-ben – Élmezőnyben a magyar vitorlázók, de nem Éremfutamban

Érdi Mári jó helyezését két óvott futam lehetetlenítette el.

Olimpiai Hét Hyeres-ben – Élmezőnyben, de nem Éremfutamban

Érdi Mári jó helyezését két óvott futam lehetetlenítette el.

Reklám
Április 30-tól több helyről indulnak menetrendi hajók, és tovább jár a balatoni komp

Szántód felől 6.40-21.20 óra között, Tihany felől 7.00-21.40 között indulnak 40 percenként a járatok.

Fülemülék, baglyok és Totó, a hattyú is vár rád Gyenesdiáson
A Festetics Imre Élményparkban a Fülemülék éjszakáján nemcsak az apró énekesmadarakat ismerheted meg, hanem a hattyúkat, baglyokat, sőt, a balatoni erdőkben élő négylábúakat is.
Csónakkészítés hobbiból

Kállai István tűzoltó őrmester a komáromi tűzoltóságon teljesít szolgálatot mint beosztott tűzoltó. Kevesen tudják róla, hogy egy nem mindennapi mesterséget is űz: csónakokat épít. “Szerettem volna venni egy kajakot, viszont sokallottam az árát. Kicsit kutakodtam az interneten, és rájöttem, hogy építhetek is magamnak csónakot” – emlékezett vissza a tűzoltó. Mivel az őrmester a tűzoltóságon használt

Így jár a komp
Hosszabb lett a komp napi működése.
Egy kite-os nap Hyéres-ben

Allison Chenard egy napot töltött a Formula Kite flottával a Francia Olimpiai Vitorlás Héten, Daniela Morozt kísérve edzőjével, Chris Draperrel. Beszámoló első kézből. Daniela Moroz ötszörös Formula Kite-világbajnok, kétszer az Év amerikai vitorlázónője. Chris Draper olimpiai bronzérmes 49erben (2004), kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok az osztályban, 2009-ben győztese volt az Extreme Sailing Seriesnek, 2011–2015 között

Margaret Island koncert // frissTerasz
None
Be Massive Horizon Party / frissTerasz
None
FESTetics - Parkfesztivál
None
Parkmozi
None
Reklám
Arácsi Tájház megnyitó, Arácsiak napja 2022 Balatonfüred

2022. május 21-én rendezik meg az Arácsiak napját és adják át a felújított Arácsi Tájházat Balatonfüreden.

Giro d’Italia Gyenesdiáson
None
Tavaszi rejtély a Keszthelyi-hegységben
Sétáltál már az Országos Kéktúra valamely szakaszán? Most kedvet kaphatsz hozzá egy videó-túra során.
Sűrűbben közlekednek a hajók Fonyód és Badacsony között a hétvégén, új kikötők is nyitnak

Április 30-án hat, május elsején 11 hajójáratot indít Fonyód és Badacsony között a Balatoni Hajózási Zrt.

Magyar Mozgókép Fesztivált rendeznek a Balatonnál június 9-12. között

Több mintegy száz filmet, köztük húsz premiert vetítenek a Magyar Mozgókép Fesztivál négy napja alatt.

Hamarosan megáll az ingatlanok drágulása
Minden tavasszal élénkül a nyaralók iránti kereslet és idén sincs ez másként, kérdéses azonban, hogy a tavaly tapasztalt, robbanásszerű növekedés meddig tarthat még.
Itt számíthatsz torlódásra a hétvégi Ultrabalaton miatt
Ezen a hétvégén futják körbe a tavat az Ultrabalaton versenyzői. A versenyközpont Balatonfüreden lesz. A rendezvény miatt fennakadások előfordulhatnak a közlekedésben.
Újdonságok sokaságával tér vissza Keszthelyre a Pünkösdi Regatta
Három napos vitorlás örömünnep lesz az idei Pünkösdi Regatta, amelynek szervezői számos újdonsággal készülnek mind a vízen, mind a parton. A Túravitorlás Sportklub évtizedes hagyományokra visszatekintő túraversenyének névadó támogatója 2022-ben a Subaru első, teljesen elektromos meghajtású autója, a Solterra. Keszthely város házigazdaként állt az esemény mellé, és helyet biztosít a keszthelyi mólónál a Pünkösdi Regatta Vitorlás Falu kiállítóinak és eseményeinek. - írja a Vitorlázz Itthon.hu
Kék korszak a Balatonnál
Tudtad, hogy a kéknyelűből készült bort Badacsony kék aranyának is hívják? Eláruljuk, miért különleges ez a szőlő és ezek a borok, miért teszik ízbankba és szerveznek külön fesztivált a fajtának.
Reklám
Giro d’Italia 2022 Badacsony

2022. május 8-án Badacsonyon is áthalad a Giro d’Italia mezőnye, szurkolj te is az elrobogó versenyzőknek.

Kult/Szín/Tér 2022 Keszthely

2022. július 21-22-én színházi estek várják az érdeklődőket a Kult/Szín/Tér rendezvénysorozaton a keszthelyi Festetics-kastélyban.

FESTetics – Parkfesztivál 2022 Keszthely

2022. augusztus 11-14. között rendezik meg a FESTetics - Parkfesztivált Keszthelyen.

Újraindult a menetrend szerinti hajójárat a Duna fővárosi szakaszán

A hajójárat 2022. április 29-től a Nemzeti Színház és a Margitsziget között közlekedik: a Vigadó tér–Akadémia–Margitsziget (Sportuszoda)–Batthyány tér–Vigadó tér kikötőkben köt ki.

Baleset az M7-esen!
Balatonszemesnél torlódás várható.
Különleges élménynek ígérkezik a balatoni Bagolytúra
Szombaton tizedik alkalommal rendezi meg Szántódon hagyományos Bagolytúráját a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület siófoki, helyi csoportja. A költőhelyükön csodálhatjuk meg közelről a kis macskabaglyokat.
Bakancslistás helyek a Balaton körül – Batsányi-kilátó, Balatongyörök

Egy három emeletes, sátortetős kilátóból nyílik az északi part nyugati felének talán legpompásabb kilátása a balatongyöröki Pap-hegy tetején. A szinte teljes körpanorámában a Szigligeti-öböl és a legendás tanúhegyek olvadnak össze a buja, zöld növényzettel, melynek óceánjából a környező települések házai bukkannak elő. A kilátó egy 448 méteres magaslaton nyugszik, amire a helybéliek csak Boncsostetőként hivatkoznak. […]

Válogatott szerb balátlövő igazolt a Balatonfüredhez

Stevan Sretenovic július elsejétől tagja Balatonfüred kézilabdacsapatának.     Az egyesület közösségi oldalának keddi közlése szerint a 26 éves balátlövővel két évre szóló megállapodást kötnek.     A 202 centiméter magas és 104 kilogrammos játékos a Bajnokok Ligája-résztvevő fehérorosz Meskov Breszttől érkezik. Külföldön már szerepelt Törökországban (Besiktas) és Franciaországban (Nimes) is, míg Szerbiában a Vojvodinában, a Zeleznicarban és a […]

Nem sokon múlt a rekordfogás Ráckevénél

Minden idők harmadik legnagyobb hitelesített csukáját fogták Ráckevénél, a Kerekzátony-szigeten. A sikeres horgász, Gregor László április 24-én csapta be a hatalmas ragadozót. A 11,21 kilós halat úszós, búvárstupekes módszerrel csalták horogra, csaliként egy 15 centis bodorkát kínáltak fel. A hal testhossza 91, a kerülete 62 centiméter volt. A partról akasztott és fárasztott csuka 10 perc

Új eljárással megy neki a balatonföldvári önkormányzat a kikötői büfésornak

Régóta tart már a csatározás a balatonföldvári településvezetés és a kikötői bódésor tulajdonosai között. A büfések 99 éves földhasználati és bérleti joggal rendelkeznek, ami sok borsot tört már az önkormányzat orra alá, akik a kikötő környékének fejlesztését tűzték ki célul. 2018-ban indított kisajátítási eljárásukat azonban a Pécsi Törvényszék több ponton is kifogásolta. A bíróság ítélete […]

St. Martin koncert
None
Arácsi Tájház megnyitó
None
Vitorlabontó ünnepség
None
VIII. Concours d'Elegance-veteránautó szépségverseny
None
Parker Jazz Club
None
56. Kodály Emlékhangverseny
None
Az IMOCA osztály erősebb, mint valaha – második rész

Múlt hétvégén zajlott Lorient-ban az IMOCA éves közgyűlése. Antoine Mermod, az osztály elnöke adott összefoglalót a történtekről, és jelezte, hogy izgalmas versenyszezon elé néznek. Az első részben: Új hajók, új partnerek, izgalmas kihívások. Térjünk át a The Ocean Race-re! Mint közismert, jövő év január 15-én indul, és az IMOCA osztály részt vesz rajta. Ez miért

Éljen a bringás május elseje Balatonföldváron!
Május 1-jén Balatonföldváron várják a – főként családos – bringásokat két útvonallal, két turnusban.
Parkmozi a Festetics-kastélyban 2022 Keszthely

2022. július 29-30-án szabadtéri mozi várja a Festetics-kastély parkjában a filmek szerelmeseit.

Meglepetés várja a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum 6 éves kiállításának látogatóit

2016 áprilisában nyílt meg a Helikon Kastélymúzeum legifjabb állandó kiállítása Főúri utazások, úti kalandok címmel.

In – dulj!
Ismét elérkezett! Végre! Ha temérdek vész közepette is – háború, vírus, pusztítás és rombolás –, de vízre szállhatunk. Adjunk hálát a Mindenhatónak! Hajónk karbantartásával is végeztünk. Rengeteg szürke lerakódás csúfította a hajótest oldalát. A Pelso ipari vízkőoldó segített. Utána persze polírozás, pasztázás, majd fényesítés. Végezetül, cupp a vízre. Hurrá!
Unod az aszfaltot? Ezek a legjobb balatoni terepfutó és bringa helyek
Bár a tó körüli bringázás és futás is életre szóló élmény, a nagyobb adrenalinlöketet kedvelő sportolók a környékbeli hegyeket-dombokat is meghódították a Balatonnál. Mutatjuk a legnépszerűbb terepeket.
Giro d'Italia szurkolói pont Keszthely
None
Giro d'Italia Nagy Rajt - Badacsony
None
Reklám